Magyarországon az egyéni adománygyűjtés a rendszerváltás óta került előtérbe, hiszen előtte mindig az állam segített a bajbajutottakon. Az embereknek időre volt szükségük ahhoz, hogy az adománygyűjtőket elfogadják, megbízzanak bennük, ez most is csak azoknak a nonprofit alapítványoknak sikerül, amelyek jól és folyamatosan kommunikálnak a környezetükkel, erőt és energiát fordítanak arra, hogy kiépítsék a bizalmat. Míg például Nagy-Britanniában az egyéni adománygyűjtés régóta jelen van a társadalom életében, ötszáz ügynökség foglalkozik azzal, hogy kapcsolatot teremtsen az adományozók és az adományokat felhasználók között, addig Magyarországon egy kezünkön össze tudjuk számolni az ezzel foglalkozó cégeket. A SAZ immáron 7 éves magyarországi tevékenysége, az ügyfelek és a kiküldött levelek számának növekedése is bizonyítja azonban, hogy a “fundraising” működik, sőt hatékony a magyar piacon is. Mi szolgáltatjuk azt az eszközt, amivel a kapcsolat az alapítvány és a célközönsége között létrejöhet – nyilatkozta lapunknak Miha Tamás, a SAZ ügyvezetője. Az eszköz pedig nem más, mint az adománygyűjtő levél. Ezt kell a legjobb fundraising tudás szerint úgy összeállítani, hogy minél hatékonyabb legyen. Ehhez pontosan ismerni kell az alapítvány küldetését, enélkül nem lehet eredményes a kampány – tette hozzá az ügyvezető. Ezután következik a célcsoport felkutatása, vagyis a potenciális támogatók megkeresése. Mivel az alapítványok nagy része nem regisztrálja támogatóit, a SAZ saját adatbázisát – amely az összes (3-4 millió) magyar háztartás adatát tartalmazza – használja a munkához. Az alapítvány tevékenységéből következtetnek arra, hogy nagyjából milyen ismérvek jellemzik a célszemélyt, és őket keresik meg az adatbázis nyelvére lefordítva. Végül néhány százezer ember kerül fókuszba, közülük pedig 30-50 ezer lesz tényleges adományozó. Általában az aktiválhatósági arány az idősebbek körében a legjobb, összességében ők adják a legtöbb anyagi támogatást az alapítványoknak. Ez a tény egyébként nemzetközi összehasonlításban is igaz, sőt, az is, hogy a magyarok legalább annyira adakozóak, mint a külföldiek.

A cég első lépésben egy számokban kifejezett tervet rak az ügyfél elé, hogy pontosan lássa, mi fog történni az első három évben, vagyis a toborzási szakaszban. Hosszú távú, 10-15 éves programjaik első 2-3 évében kiépítik az adományozói kört, utána kezdődik az érdemi profittermelés – 20-50 ezres adományozói kör és átlagos hatékonyság esetén az éves szinten 30-40 milliós szabadon felhasználható pénzforrás előteremtése -, amely az adományozók többszöri megkeresésének köszönhető. A SAZ annyiban egyedi az ügynökségek között, hogy előfinanszírozza, főleg a nulláról felépítendő, kampányokat. Befektetünk az alapítványba, hogy el tudja kezdeni a programot, ami sok millió forintot jelent – tette hozzá az ügyvezető.

Ha a szervezet hatékonyan kommunikál a környezetével, ezáltal megfelelő számú támogatóra és megfelelő mennyiségű adományra lel. Ebben a SAZ maximálisan segít, és csak akkor kéri a 20 százalékos hasznot, ha a program a tervek szerint végigmegy, sikeres, a költségek pedig csak az általa termelt bevételt terhelik. Ha nem képződik annyi bevétel, mint amennyit az üzletre fordít, az az ő kockázata. A kockázatok komoly előkészületekkel csökkenthetők, ilyenkor megnézik, hogy tisztességesen, ténylegesen működő, nem visszaélésekkel terhelt szervezet-e az ügyfelük. Az alapítványok számára a SAZ-zal az együttműködés elsősorban a fundraising know-how és a biztos anyagi háttér miatt lehet hasznos, hiszen aki önerőből nem elég aktív, az egy idő után megfelelő tőke hiányában nem tudja küldetését folytatni. Mivel az állami lehetőségekből – pályázatok, 1 százalékos kampány – egyre nehezebben lehet többletforrást előteremteni, az egyéb források – cégek támogatásának megszerzése – pedig esetlegesek, más források után kell nézniük.
(A cikk a SAZ Dialog Agentur Kft. együttműködésével készült.)

Napi Gazdaság, 2009.04.21

Az elmúlt hetekben egy e-mail járt körbe az országban, amely arra figyelmeztet, hogy az alapítványoknak adott pénz nem jut el a rászorulókhoz. Hivatkoznak egy adománygyűjtő cégre, amely állítólag elnyeli a támogatásokat. A Helyi Téma utánajárt az igazságnak…

Karácsony közeledtével megsokasodnak az adománygyűjtő szervezetek levelei. Az alapítványok ilyenkor gyűjtik be éves szinten az adományok több mint felét. Az interneten most egy olyan e-mail kering ismeretlen forrásból, amely szerint több szervezet mögött a SAZ Dialog Agentur Kft. áll, és elnyeli a pénzek 95 százalékát. A listán szerepel többek között a Gyermekrák Alapítvány. – Soha nem álltunk kapcsolatban a céggel. A levelet mi is megkaptuk. Ha az emberek hisznek a tartalmának, nem tudunk segíteni a gyerekeken – magyarázta Debrei Sándorné kuratóriumi tag, és hozzátette, a károkozás miatt feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen.

A levélben szerepel a Bársonyszív Alapítvány is, amely csecsemőket és gyermekeket ellátó egészségügyi intézményeknek segít életmentő műszereket vásárolni. – Feljelentést fontolgatunk – kezdte a kuratórium elnöke, Matyasi Edit – Egyetlen kampányban dolgoztunk a céggel, de nem volt rossz tapasztalatunk. A lejárató levéllel nem is foglalkoznánk, ha nem akadályozná a munkánkat.

Megkerestük az érintett céget is. – Tavaly tavasszal elbocsátottunk egy kollégát, vélhetően ő volt az, aki az egyik televízióban is bosszúból „kipakolt”. A „leleplező” film állításai hamisak – mondta Miha Tamás ügyvezető igazgató. – Az állításokkal ellentétben az adományok nem hozzánk, hanem az alapítványokhoz közvetlenül folynak be, a pénz útja pedig az utolsó fillérig nyomon követhető. Sikeres kampány esetén a befolyó pénz érdemi részét (70 százalékát) az alapítványok saját céljaikra használhatják fel. Valószínűleg az e-mail is az egykori kolléga bosszúhadjáratának része. Van egy folyamatban lévő feljelentésünk ismeretlen tettes ellen. Sz. D.

Helyi Téma, 2008. december 17.
(eredeti cikk pdf-ben olvasható itt)

Karácsonykor a civil szervezetek tapasztalatai szerint növekszik az adományozási kedv. Mégis, mindenki hallott már rémhíreket, amelyek alapján joggal kétkedik az adományozó: vajon célba ér, amit ad, vagy a gyűjtő szervezet lenyúlja annak a nagy részét? Összeszedtük, mire érdemes figyelnie annak, aki jótékonyságra adja a fejét.Októberben az Index is hírt adott arról az esetről, amikor egy nyitott gerinccel született kisfiú számára négy hónapon keresztül gyűjtött adományt a Csongrád megyei Érzőszív Alapítvány, majd az összegyűjtött egymillió forintból csak kétszázezret adott át a kisfiú családjának. Az alapítvány a többi pénzt működési költségként megtartotta, ráadásul mindezt törvényesen tehette, az ügyészég és az APEH az eljárásban nem talált kivetnivalót.

Ritka, ha egy alapítvány etikátlan, de az nagyot szól

„Kevés az Érzőszívhez hasonló eset jellemző a jótékonysági szektorra, de sajnos az ilyen esetek hatása nagyon erős. Ráadásul az Érzőszív Alapítvány nem cselekedett törvényellenesen, mert ma Magyarországon nem létezik a működési költségre vonatkozó részletes szabályozás. Sőt, olyan feketelista sem létezik, amelyen az etikátlan civil szervezeteket listázza, ezért mindenkinek azt tanácsoljuk, hogy informálódjon, mielőtt ad” – mondta az Indexnek Kökény Dalma, a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány adományozás-ügyi programkoordinátora.

Bár a működési költség hányadáról a törvény nem rendelkezik, az adakozó megszabhatja az adakozás feltételeit, egyszerűen adományozási szerződést kell kötnie azzal a szervezettel, akinek adni akar.
„Az adhat.hu oldalon mindenki talál ilyen szerződésre vonatkozó tanácsokat. Ez egy mindkét fél által aláírt irat, amely rögzíti, hogy az adományt fogadó, elosztó szervezetnek milyen felelőssége, kötelezettsége és lehetősége van az adománnyal kapcsolatban. Például, ha valaki tíz számítógépet adományoz, akkor kikötheti, hogy azt teleház működtetésére adja, és kérhet rendszeres beszámolót is az adomány sorsáról” – mondja Kökény Dalma.

Ma már az az eljárás gyakori, hogy az adománygyűjtő szervezet előre megmondja („pántlikázza”), mire gyűjt, és milyen adományt szeretne. Ha egy konkrét célra gyűjt, akkor csak az ehhez kapcsolható közvetlenül felmerülő költségeit számolhatja el. További biztosítékot jelent, hogy sok adománygyűjtő szervezetnek nagyon szigorú, belső (sokszor nemzetközi) előírásai, szabályai vannak az adományok gyűjtéséről, felhasználásáról. Ezek az anyagok nyilvánosak, több szervezet meghatározza a felmerülő költségek adományból elszámolható részének maximumát is. A hallgatólagos szabályok szerint az adomány húsz százalékig illik működési költségként elrakni a pénzt.

Munk Veronika

Index.hu 2008. december 22., 11:16

A műsor feltett szándéka annak bemutatása, szólt a bevezetés, hogy különböző cégek, magánszemélyek milyen formában járulnak hozzá társadalmi, anyagi gondok megoldásához, az életminőség javításához, vagy a fenntartható fejlődéshez. Olyan szervezetekről szeretnének hírt adni, melyek saját üzleti érdekeiken túlmenően fontosnak tartják a társadalmi szerepvállalást is: megszólal a műsorban Miha Tamás, az adománygyűjtés területén komoly tapasztalattal rendelkező nemzetközi SAZ cégcsoport magyar leányvállalatának ügyvezetője. A SAZ Dialog Agentur Kft. immár öt éve segíti direkt marketing, kommunikációs és adománygyűjtési szolgáltatásaival a magyar társadalmi szervezetek munkáját.

Három olyan szervezet képviseletét szólaltatták meg a műsorban, mely szervezetek előbbre jutottak a SAZ-nak köszönhetően.

A Civil Társadalom Fejlődéséért Alapítvány célja a magyarországi és közép-kelet-európai non-profit szervezetek és intézmények hatékonyabb működésének elősegítése non-profit menedzsmentképzéssel, tanácsadással és kapcsolatépítést szolgáló rendezvények szervezésével. 1996 óta működnek. Ügyvezető igazgatójuk, Sátor Balázs szerint ezt a munkát külső támogatás nélkül lehetetlen lenne elvégezni – ezért a SAZ. Sátor Balázs elmondta, egyik közös projektjük az volt, hogy támogatóként és szakmai partnerként bevonták a SAZ-t a Magyar Adományszervezési Konferenciába, s ez mindkét fél előnyére vált. A SAZ szakértelemmel támogatta a rendezvényt, amit ingyen osztottak meg a konferencia résztvevőivel, s ez azért volt hasznos, mert, mint az ügyvezető kifejtette, épp az adományszervezés területén rendkívül sok a zárkózottság, az emberek nem szívesen osztják meg egymással tapasztalataikat. Hozzátette, a SAZ 800 ezer forintos adománnyal is támogatta a konferenciát, így a résztvevők fele költségért vehettek részt a programon.

Lakatos Krisztina, az értelmi fogyatékosok fejlődését szolgáló Down Alapítvány munkatársa elmondta, hogy az általuk fenntartott otthonban a SAZ munkatársai végezték el az építkezés befejező munkálatait. Üzleti kapcsolatban állnak a SAZ-zal, ők készítik el hírleveleiket, közölte Lakatos Krisztina, hozzátéve, amióta a hírlevél működik, jelentősen megnőtt az egy százalékos felajánlások száma. Kifejtette, hogy a SAZ láthatóvá tette az alapítványukat, annak tevékenységeit, projektjeit, valamint az adománygyűjtésben is segít.

A Magyar Williams Szindróma Társaság külkapcsolati referense, Dr. Pogány Gábor elmondta, 1999-ben alakultak, s igyekeztek minél nagyobb hangsúlyt fektetni az adományszervezés megtanulására, ezért felvették a kapcsolatot Miha Tamással, a SAZ Dialog Agentur Kft-vel. Ők önkéntes munkával járultak hozzá a táborok lebonyolításához, ezen kívül támogatással is tudták őket segíteni, mondta el Pogány Gábor.

Stúdió: Miha Tamás, a SAZ Dialog Agentur Kft. ügyvezetője közölte, direkt marketing ügynökség az övék. Ez azt jelenti, hogy reklámleveleket készítenek, s azok eredményét elemzik is. Mindezt egy speciális területen, non-profit szférában végzik, így ezek a levelek inkább adománygyűjtő levélnek nevezhetők, tette hozzá. Miha Tamás elmondta, a rendszerváltást követően merült fel az az igény, hogy a társadalmi szervezetek ne állami szerepvállalásból, hanem saját maguk által létrehozott forrásból tudják előteremteni forrásaikat. Tevékenységük lényege, hogy egy-egy civil szervezetnek minél nagyobb támogatói köre legyen. Egy támogatói kör több szereplőből tevődik össze – ők inkább azt szorgalmazzák, hogy közvetlenül jussanak el a kisebb adományozókhoz a szervezetek, s így a sok kicsi menjen sokra, fogalmazott Miha.

Kifejtette, hogy rengeteg a civil szervezet Magyarországon, ám az érdemi tevékenységet folytatók száma nagyon nehezen határozható meg, nincs is olyan hozzáértő forrás, ahonnan biztosat tudhatnának; az egy százalékos felajánlásokból felállított rangsor pedig csak egy szelete az adománygyűjtésnek és a forrásteremtésnek, s ez egy nagyon igazságtalan elosztást von maga után, fejtette ki Miha Tamás. Szerinte szükség lenne a nyilvánosság nagyobb bevonására, hiszen az egy százalékos felajánlásnál sem az adományozó, sem az alapítvány nem tudhatja biztosan, hogy jó helyre került-e a pénz, illetve az alapítvány nincs is tisztában azzal, pontosan honnan kapta az adományt.

Miha Tamás arról is beszélt, hogy a fejlettebb civil szférával rendelkező országokban évek óta nagyon hatékony az adományszervezés, Anglia ebben élen jár, s ez a tevékenység tanítható is – ez pedig az úgynevezett „fundraising”, azaz a „forrásteremtés”. Az e tekintetben olajozottan működő szervezetek mind rendelkeznek fundraiser-rel, akiknek a forráskutatás az egyedüli feladatuk. Miha Tamás hangsúlyozta, a SAZ üzleti alapon végzi tevékenységét, azonban a társadalmi szerepvállalás szempontjából fontosabb, hogy miként próbálják meg támogatni azt a fajta tevékenységet, azt a fajta tudatosságot, amely a forrásteremtés tekintetében létre kell, hogy jöjjön Magyarországon.
Miha említette a Civil Társadalom Fejlődéséért Alapítványt, mely mindenképpen ernyőszervezet szeretne lenni, abszolút nyugati mintára próbálja meg ezt a fajta tudatosságot terjeszteni Magyarországon, a SAZ pedig őket támogatja anyagi forrással, pontosan azért, hogy minél hatékonyabban végezhessék ezt a fajta tevékenységüket. Ezután szóba került a Civilkomp, a miniszteriális háttérrel is rendelkező szervezet, 2004-ben az ő rendezvényüket szintén támogatták – velük kapcsolatban Miha Tamás azt mondta, a Civilkompon, főként az adományozói oldalról, nagyon kevesen vesznek részt, emiatt pedig a hatékonysága nem az elvárható eredményt hozza. Az interjú végén elhangzott még, hogy a Down Alapítvány és más szervezetek esetében is személyes szerepvállalással lépnek fel, azaz fizikai segítségnyújtást végeznek. A Williams Alapítvány kapcsán Miha Tamás hangsúlyozta, a cél az, hogy minél szélesebb körben ismertté tegyék ezt az egyébként nehezen azonosítható és igen kevesek által ismert betegséget Magyarországon.

Klubrádió – 2008.02.04, meghallgatható itt

A hazai civil szervezetek jelentős része még mindig koldulásként éli meg az adománygyűjtést. Ha nem változik meg gyökeresen a szemléletük, akkor sokan forrás nélkül maradnak – mondja Sátor Balázs, a Civil Társadalom Fejlődéséért Alapítvány (CTFA) ügyvezetője. Ez a szervezet 1994 óta segíti adományszervezési tanácsokkal, konferenciákkal és képzésekkel a civil szférát, jobbára úgy, hogy e tevékenységért nem vagy legfeljebb önköltségi árat kérnek a résztvevőktől, a különbözetet pedig a CTFA az általa összegyűjtött adományokból, illetve szolgáltatásaik bevételeiből finanszírozza. Ilyen volt a legutóbbi, ősszel megtartott adományszervezési konferencia is, amelyen a többi között arra is felhívták a figyelmet: a nonprofit szervezeteknek szembe kell nézniük azzal, hogy az őket érintő pályázatok útján elérhető forráslehetőségek szűkülnek, az újabban megjelenő felhívások elsősorban az állam által preferált célokat támogató “megaprojektek”. Szabadon felhasználható bevételekre pedig egyre inkább csak nagyon kreatív adománygyűjtéssel tehetnek szert.

Sátor Balázs szerint “városi legenda”, hogy a magyar lakosság kevéssé hajlamos az adományozásra, amire a személyi jövedelemadó (szja) egy százalékának – kedvezőnek is mondható – felajánlási aránya a bizonyíték. Tavaly ugyanis az szja kétszer egy százalékának felajánlásáról (Napi Felelősségvállalás, 2007. november 16-17.) összesen 1,5 millióan döntöttek, az ebből származó összeg 14,4 milliárd forintra rúgott. Ennek az összesen 3,3 millió adózótól elvileg várható 26 milliárdnak valamivel több mint a felét adta a mintegy 45 százalékos “kisebbség”. Az elkülönített összegekből a civil szektorba jutó – és nem kiemelt célokra, egyházakra fordított – rész ugyan nem érte el a 10 milliárdot, ám a 2005-ös hétmilliárd forinthoz képest jelentősen növekedett a felajánlások száma és értéke.

Ezt a civilek a kormány gazdaságfehérítési intézkedései kedvező hozadékának tartják, szerintük sok munkavállaló csak ezek miatt jelent meg az adózói körben, és ha már volt lehetőségük adományozásra, akkor választottak a lehetőségek közül. Ehhez jönnek még a lakossági adományok: az adóhivatal szerint tavaly 106 ezer adózó érvényesített adókedvezményt a jótékonykodása után – összegzi az ügyvezető. Szerinte más téren a hazai szabályozás viszonylag jó: a vállalati adományozásról szóló törvény a második legjobb Európában, kedvezőnek tartja, hogy a lakosságit legalább nem akadályozza a jog.
Hibának tartja Sátor Balázs, hogy a hazai nonprofit szféra többsége még mindig az egy százalékoktól várja a “csodát”, és nem készül fel a profi, a szervezet stratégiájába szervesen illeszkedő adományszervezésre. Nemcsak a tapasztalatok, a felhasznált eszközök, hanem a potenciális adományozói listák, adatbázisok is hiányosak, aminek az lehet az egyik magyarázata, hogy a szervezetek zöme elmulasztja a rendezvényein az adatbázis-építést.

Sátor Balázs szerint a leghatékonyabb adományszerzési eszköz világszerte a direct mail (dm) levél, ám ennek alkalmazásában nagyon az elején tartunk. Míg a forprofit szférában itthon is tisztában vannak a megfelelő válaszadási arány eléréséhez kiküldendő levelek mennyiségével, addig a civil szektorban épphogy elkezdték kitapasztalni. Az eddigi kísérletek eredményeit pedig csak a legritkább esetben osztják meg egymással, mivel sokszor vetélytársként tekintenek a másikra. A nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy az első százezer kiküldött levélre a címzettek átlag két-három százaléka reagál pozitívan. Ha ugyanezekhez az embereknek egy újabb kérést juttatnak el, akkor már 20-30 százalékos arány is elérhető, ennyivel több helyről érkezhet tényleges adomány. De nemcsak ezzel kapcsolatban nincsenek hazai tapasztalatok: kihasználatlanok az internetes és az utcai adománygyűjtési lehetőségek is.

Egyedül a United Way Alapítvány foglalkozik – egy az adományozó számára kifejezetten kényelmes jótékonykodási formával – a payroll givinggel. E – magyarra nehezen lefordítható – módszer lényege, hogy az adományozó kérésére a munkáltató minden hónapban automatikusan átutal az alkalmazott béréből egy általa meghatározott összeget a kiválasztott civil szervezet számára. Ezt a módszert itthon egyelőre nehezen lehet elfogadtatni, aminek az egyik oka az lehet, hogy a megadományozott szervezetek gyakran elmulasztják tájékoztatni az adakozókat az adomány későbbi hasznosulásáról. Hiányosságként említi az ügyvezető azt is, hogy a működési költségekre fordítható hányadot illetően egyelőre nincs egységes gyakorlat.

A CTFA szerint egy adományközvetítő szervezetnél a kapott adományok átlag tíz, a programszervezőknél legfeljebb 20-25 százaléka lenne reálisan működésre fordítható, a többit a kitűzött célok teljesítésére kell szánni. Meglehetősen ritka, hogy kidolgozott üzleti tervvel vágnak bele a civilek az adománygyűjtésbe vagy keresnek “befektetőt” egy-egy kampány elindításához, pedig Nyugat-Európában tucatnyi különböző modell létezik erre is. Ám addig is, amíg ezeket elsajátítják, régiónkban több nagy nonprofit szervezet intézményi adományaira is pályázhatnak a civilek, így például a Nemzeti Civil Alapprogram pályázatain elnyert összegek egy része kommunikációra is fordítható, ami nagyobb mozgásteret adhat az adománygyűjtőknek. Ugyanakkor már itthon is lehet – igaz, nem civil szervezetként – kampányindításra hitelt fölvenni, és arra is akadt példa, hogy egy kockázatitőke-befektető társaság látott fantáziát az adománygyűjtési tervekben.

Sátor Balázs szerint a közeljövőben a kampányindítás finanszírozásának jelenlegi gyakorlata gyorsan megváltozik, mivel egyre több szervezet érdeklődik az adománygyűjtés egyéb módszerei iránt. Gyakoribbá válik majd a dm-leveles megkeresés és a vagyonokból, vagyontárgyakból hagyatékként való adományozásra való felkérés is. Ez utóbbihoz az szükséges, hogy a társadalom egyre inkább elfogadja ezt az adakozási formát is. Javítani kellene a jelenleg rosszul szervezett adománygyűjtő koncertek, események hatékonyságán is, fokozni a vállalatokkal való együttműködést, aminek egyik formája lehet egyes termékek megvásárlásához kötött jótékonykodás népszerűsítése, illetve a vételre ösztönzés jó marketingjének megszervezése – mondja az ügyvezető.

Szerinte a jótékonysági rendezvények szervezőinek tipikus hibája, hogy a szervezők nem számolják ki alaposan egy-egy rendezvény járulékos költségeit: ha a fellépők ingyen vállalják is a részvételt, a biztosítás, a technika, a terembérlés költségei elvihetik a remélt nyereség jelentős részét. Problémás az efféle akciók kommunikációja is: a civilek általában a profi koncertszervezők kiadásainak töredékétől remélnek telt házat. Ezt tetézheti, hogy gyakran rosszul mérik fel a fellépők közönségvonzó képességét is. Az ügyvezető tapasztalatai szerint általában nem a hazai adományozási hajlandósággal van a probléma, sokkal inkább az adományszervezők kreativitásával: kevesen tudnak “jól” kérni Magyarországon.

A nemzetközi tapasztalatok szerint az első százezer kiküldött levélre átlag két-három százalék reagál pozitívan. Újabb kérés eljuttatásával már 20-30 százalékos arány is elérhető, ennyivel több helyről érkezhet tényleges adomány.

Napi Gazdaság, 2007. 12. 13. 101. oldal

Magyarországon öt éve jelent meg a piaci alapon működő adományszervezés. Az ebben érdekelt cégek mintegy meghitelezik a velük szerződő civil szervezetek kampányának költségeit, amit az általuk alkalmazott haszonkulccsal megnövelve a befolyt adományokból levonnak. A magyar piac első ilyen szereplője az osztrák tulajdonú SAZ Dialog Agentur Kft.

Adjuk is, meg nem is; sokat ér, de jelentős összeget csak kevesen látnak belőle; és bár mindenki ismeri, alig akad, aki valójában bánni tud vele. Ne törjék a fejüket, az egyszázalékos adófelajánlásokról van szó, melynek sajátos viszonyai közepette a leggazdagabbak kapják a legtöbbet, ám a civil szervezetek 99 százaléka csupán aprópénzre számíthat felajánlásainkból. Utánajártunk, hogy miért.

Kedd éjfélig elvileg mintegy négy és fél millió adózó rendelkezhetett befizetéseinek egy plusz egy százalékáról. Pontosabban mondva, ennyien tehettek volna felajánlást, a korábbi évek tapasztalatai alapján azonban az valószínűsíthető, hogy a többség idén sem élt a lehetőséggel. Tavaly az adófizetők 38 százaléka nevezett meg valamilyen civil szervezetet vagy egyházi felekezetet, bár valódi támogatást csak azok nyújthattak, akik ténylegesen adófizetők voltak, az egy százalékról ugyanis több mint százezer olyan személy is nyilatkozott, aki egyébként nullás bevallást küldött. Az APEH 2007 őszén végül 14,4 milliárd forintot utalt át csaknem harmincezer kedvezményezettnek.

Az adatok feldolgozására néhány hónapot idén is várnunk kell, várhatóan novemberre derül ki, kiknek sikerült a legtöbb adózó jóindulatát megnyerniük. Az éppen mögöttünk maradt egyszázalékos reklámhadjárat minden korábbinál élesebb volt, idén először ugyanis – „Hová ne adjuk az adónk egy százalékát?” mottóval – sajátos ellenkampány is zajlott. A kedvezményezettek toplistáján mindenesetre aligha számíthatunk új szereplők felbukkanására, a tavaly csaknem félmilliárdot gyűjtő Gyermekrák Alapítvány kilenc éve áll az első helyen; intenzív reklámhadjárata eredményeképpen vélhetően most is az élvonalban végez majd a 2007-ben 153 milliót kapó Rex Kutyaotthon Alapítvány és a 124 millióval még „dobogós” Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány. Az adományok fogadására jogosult 2742Ó civil szervezet 99 százaléka azonban nem számíthat egymillió forintot elérő támogatásra sem.

Nagyszabású és professzionális kampány nélkül ma már nem lehet igazán számottevő összegű bevételt elérni az egyszázalékos felajánlásokból, a jól befektetett milliókat viszont sokszorosan kapják vissza a kommunikáció fontosságát felismerő szervezetek – összegezte megállapításait lapunknak Hargitai Lilla reklámszakember. Az „igazán jó” és a „kevésbé jó” reklámkampány hatásaiban mutatkozó különbség akár ötvenmillió forint is lehet. A tavalyi év mindkettőre hozott példát: a Gyermekétkeztetési Alapítvány 200Ó-ban kapott 150 milliója 2007-ben 95 millióra olvadt, amit Király Gábor elnök lapunknak egyértelműen a gyengébb kampánnyal magyarázott. A fehér parókás gyermekfigurákra épített új kampánynak köszönhetően viszont a korábbi 72 millióról 124 millióra nőtt az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány adófelajánlásokból származó bevétele.

A professzionális kampány és a felajánlások száma közötti direkt összefüggést támasztja alá a hortobágyi Madárkórház Alapítvány példája is. A sérült vadmadarakat gyógyító, a maga nemében egyedülálló tevékenységet végző szervezet már 1991 óta létezik ugyan, alapítványi formában kilenc éve működik, országos ismertséget mégis csak tavaly szerzett, amikor is első ízben áldoztak jelentős összeget reklámkampányra. Nagy Judit, az alapítvány képviselője érdeklődésünkre arról számolt be, hogy óriásplakátjaik megjelenését követően mindjárt megháromszorozódott az egyszázalékos felajánlásból kapott összeg, ami tavaly már elérte a 31 millió forintot.

Az általunk megkérdezett szervezetek rendszerint a bevételként kapott összeg tíz százalékában határozták meg a kampányra fordított kiadásaik nagyságát. A teljességhez azonban hozzátartozik, hogy az ismertebb szervezetek rendszerint jelentős kedvezményeket kapnak a filmjeiket és plakátjaikat megtervező ügynökségektől csakúgy, mint a reklámhelyek tulajdonosaitól, a televízióktól és a különféle lapoktól egyaránt. A piac meghatározó szereplői, különösen a multinacionális vállalkozások rendszerint ingyenes munkájukat ajánlják fel egy-egy kiválasztott civil szervezetnek, mely így sokszor nagy értékű megjelenési lehetőséghez jut. A társadalmi célú hirdetésekre adott kedvezményeket azonban egyre több cégnél sorolják az üzleti titok kategóriájába, miután évről évre nő a magukat reklámozni kívánó civil szervezetek száma. A civil szervezetek folyamatosan növekvő érdeklődését kérdésünkre megerősítette Nagy Noémi, a budapesti közterületi reklámpiac egyik jelentős szereplőjének tekintett ESMA-csoport munkatársa is. Más kérdés, hogy a szervezetek nagy részének nincs elég pénze megfelelő reklámokra.

Reklám nélkül azonban nehéz elegendő támogatót szerezni. A nemes cél, az adott alapítvány vagy egyesület által képviselt fontos ügy ma már önmagában nem elég. A KSH 200Ó-ban közzétett felmérése szerint Magyarországon 58 242 nonprofit szervezet létezik. Ezeknek mintegy fele jogosult az egyszázalékos adófelajánlások gyűjtésére. A kedvezményezettek nevét és a nekik nyújtott 2007-es támogatás összegét – oldalanként 68 szervezet adatait ismertetve – 313 oldalon tette közzé honlapján azt APEH. Az ábécé sorrendjében nyilvánosságra hozott listát végignézve megállapítható, hogy százmilliónál nagyobb összeget csupán három szervezet kapott, tízmilliós nagyságrendű támogatásban mintegy félszáz alapítvány részesült, és a támogatottak kevesebb mint egy százaléka érte el a milliós juttatást. A legtöbb szervezet neve mellett csupán tízes százezer forintos felajánlások szerepelnek. A legnagyobb támogatást a médiából ismert, a hírekben szereplő vagy reklámjaiból ismert szervezetek kapták.

Kivételek persze akadnak, elvétve viszonylag ismeretlen nevek mellett is találni viszonylag magas összegű juttatásokat. Az egyik ilyen szervezet a budapesti címen bejegyzett Mozdonyvezetők a Biztonságos és Egészséges Életért Alapítvány, mely 11 millió forintot gyűjtött tavaly. Tóth Ferenc Attila elnök érdeklődésünkre azt mondta, semmilyen költséges kampányt nem folytattak, csupán a vasutasok lapjában helyezték el felhívásukat. Szervezetüket azonban valamennyi mozdonyvezető ismeri, és tudja, ide fordulhat segítségért, ha az öreg mozdonyok rázkódása által előidézett gerincproblémák vagy rendszertelen időbeosztás okozta stresszbetegségek miatt munkaképtelenné válnak. Az országban csaknem négy és fél ezer mozdonyvezető dolgozik, akik Tóth Ferenc Attila szerint köztudomásúan összetartanak, ehhez képest a tizenegymilliós felajánlást az ugyancsak mozdonyvezetőként dolgozó elnök inkább kevésnek, mint soknak találta.

A különféle közösségek mellett működő alapítványoknak azonban többnyire néhány százezer forinttal meg kell elégedniük, nagyobb összeget az országos ismertség vagy a reklámkampány hozhat.

De miből finanszírozzon költséges kampányt egy máról holnapra élő állatmenhely, vagy mondjuk egy ritka betegségben szenvedő gyermekeket támogató egyesület? Az adománygyűjtő tevékenységhez kapcsolódó, egyre kiterjedtebb üzleti szféra ma már erre is megoldást kínál.

Magyarországon öt éve jelent meg a piaci alapon működő adományszervezés. Az ebben érdekelt cégek mintegy meghitelezik a velük szerződő civil szervezetek kampányának költségeit, amit az általuk alkalmazott haszonkulccsal megnövelve a befolyt adományokból levonnak. A magyar piac első ilyen szereplője az osztrák tulajdonú SAZ Dialóg Agentur Kft. beteg gyermekeket támogató alapítványoknak, civil állatvédőknek, rákos betegeknek gyűjt elsősorban direkt marketing levelekkel, bár szolgáltatásai között az egyszázalékos felajánlások gyűjtését is kínálja. Az üzlet arányait a társaság egyik partnerének (a közhasznúsági törvény előírásainak megfelelően nyilvánosságra hozott) közhasznúsági jelentésében talált adatok mutatják: „SAZ-szerződésből származó támogatás 2005-ben 22 millió 4Ó7 ezer Ft, 200Ó-ban 29 millió 538 ezer Ft. SAZ-támogatásból a szervezetet megillető rész 2005-ben 3Ó2 ezer Ft, 200Ó-ban 1 millió 852 ezer Ft.”

A SAZ-csoport ügynökségei hasonló tevékenységet végeznek Ausztriában, Svájcban, Németországban, Nagy-Britanniában, Hollandiában, Lengyelországban és Csehországban is, különféle leányvállalatai révén pedig Európa határain is túlnyúló hálózatot alkotnak. Az 197Ó óta működő vállalkozás nonprofit szervezetek, alapítványok, civil egyesületek megbízásából gyűjt támogatásokat. Ő maga azonban nem karitatív szervezet, munkájának árát és a gyűjtésbe befektetett költségeket következetesen felszámolja megbízóinak. Nyugati országokban, ahol ez a fajta közvetítői tevékenység már sok évtizedes múltra tekint vissza, senki sem lepődik meg azon, hogy a civilek nevében gyűjtő cégek maguk is az adományokból élnek, méghozzá azokból, amit eredetileg valaki másnak szántak. Csak Angliában száz körülire teszik az ezzel foglalkozó kisebb-nagyobb vállalkozások számát. Tevékenységük a szomszédos Ausztriában is ismert és elfogadott, ezt jelzi például az a parlamenti döntés, amely az adománygyűjtésre is használt direkt marketing leveleknek díjkedvezményt biztosít.

Magyarországon nem egyértelmű e tevékenység fogadása. A SAZ ügyfelei nevében évente három-öt alkalommal levelek százezreit küldi ki az adatbázisaiban nyilvántartott magánszemélyeknek, ami alkalmanként öt-tízmilliós költséggel is járhat. A beteg gyermekeket vagy az állatvédőket támogató személyek viszont aligha tudják, hogy az általuk befizetett összeg nagy » részével az őket megszólító kampány költségeit is ők fizetik utólag. Erről az adománygyűjtő levelekben nem esik szó. Feladóként a támogatást kérő civil szervezet szerepel, a SAZ neve nem olvasható. A levelekben megadott telefonszám ugyancsak az ügynökség budapesti irodájában csörög, ahol az adott alapítvány nevében fogadják a hívásokat. Akadnak, akik szerint ez csupán egy szolgáltatás, melynek keretében az alapítványok válláról leveszik az adománygyűjtés terhét, hogy jobban koncentrálhassanak az általuk vállalt célokra. Mások ugyanezt szimpla átverésként élik meg.

Néhány héttel ezelőtt a SAZ magyar ügyfelei egy sajátos feketelistára kerültek, melyet internetes honlapokon, blogokban és levelezési listákon terjesztve „Hová ne adjuk az adónk egy százalékát?” címmel tettek közzé. Az ügynökséget csalással, az adományozók megtévesztésével vádolja az egyik, szélsőjobboldalisága és antiszemitizmusa kapcsán elhíresült honlap, amely fenyegetésként közzétette a céggel kapcsolatban álló öt civil szervezet vezetőinek nevét, telefonszámát, lakcímét.

Nem sokkal később a SAZ levette honlapjáról a társaság referencialistáját.

Cikkünk anyaggyűjtése során az ügynökség egyik partnere készséggel válaszolt kérdéseinkre. A sajátos genetikai rendellenességekkel született gyermekek családjait tömörítő, családjaikat támogató és a betegek fejlesztését végző alapítvány vezetői őszintén beszéltek indíttatásukról, munkájukról, kezdeti anyagi nehézségeikről és sikeres pályázataikról, és arról is, hogyan kerültek kapcsolatba a SAZ képviselőivel. „Azzal támadnak bennünket, hogy a nevünkkel hitelesítjük egy osztrák tulajdonú cég pénzgyűjtő akcióját, de könyörgöm, tíz év alatt ők voltak az egyetlenek, akik azzal állítottak be, hogy segíteni szeretnének. A boltban sem csupán a tejért fizetek, mert az árban benne van a csomagoló, a szállító és a kereskedő haszna is.” Néhány nappal később a szervezet vezetői e-mailen visszamondták nyilatkozatukat, többek között erre hivatkozással: „rá kellett jönnünk, hogy mi ezzel a cikkel csak rosszul járhatunk. Ha rosszat ír, akkor azért. Ha jót, akkor megint ránk szállnak a szélsőségesek. Ha bármit írunk, azzal az eredeti hazugság terjed.”

- Hagyományos adománygyűjtő tevékenységet végzünk – mondta érdeklődésünkre Miha Tamás, a SAZ Dialóg Agentur Kft. ügyvezetője. – Megbízóinknak új forrásokat hozunk, adományszervező programot dolgozunk ki és működtetünk, mindezt átláthatóan és folyamatosan ellenőrizhetően. A pályázatokból, adományokból, egyszázalékos felajánlásokból működő non-profit szervezetek elemi érdeke, hogy ne csak egyféle forrásra számíthassanak. Cégünk az üzleti szférában megszokott kb. húszszázalékos adókulccsal dolgozik, de a költségek csak az általunk termelt bevételt terhelik. Ha nem képződik annyi bevétel, mint amennyit az üzletre ráfordítunk, az a mi kockázatunk.

Miha Tamás szerint megbízóik hosszú távon megtérülő együttműködésre számíthatnak. Eddigi tapasztalataik szerint a magyarországi jövedelmi viszonyok mellett húszezer adományozó befizetései évente harminc-negyvenmillió forintot jelenthetnek egy-egy támogatott civil szervezetnek. A húszezer adományozó megtalálásához azonban több százezer levelet kell kiküldeni, az induláskor megszólított személyek 95-97 százaléka ugyanis nem válaszol. Egy-egy levélküldési akció pedig öt-tízmilliós költséget is jelent az úgynevezett toborzási időszakban. Később az adományozói kör kiépülése után a kiadások csökkennek, a támogatás egyre nagyobb része áll a megbízók rendelkezésére.

Az adóhivatal kimutatása szerint a legkönnyebben beteg gyermekeket segítő és állatvédő szervezeteknek ajánljuk fel adónk egy százalékát. A döntésben egyre nagyobb szerepet játszó reklámkampányok és marketingfogások azonban nemhogy közelebb hozzák a támogatásra váró civileket, hanem épp ellenkezőleg: távolítják őket. Hiszen nem valódi munkájukat látjuk, hanem csupán egy stilizált képet a legelőnyösebb profiljukról.

A Rex Kutyaotthon Alapítványnak juttatott tavalyi 153 milliós támogatás alapján logikusan gondolhatnánk például azt, hogy feltehetően ott működik az ország legnagyobb kutyamenhelye. De téves következtetésre jutnánk, hisz Budapesten és vidéki városokban is találhatunk hasonló méretű menhelyeket. Csak éppen egyiknek sincs olyan hatékony reklámja, mint a Rexnek. Egy beteg gyerekeket támogató szervezet lapunknak név nélkül nyilatkozó munkatársa pedig arra panaszkodott, hogy a reklámjukat készítő ügynökség szántszándékkal „lebutította” gondosan összeállított beszámolójukat. Arra hivatkoztak, hogy az adományozók meggyőzése valóban eredményes lehet.

De mennyivel jövedelmezőbb, ha meghatni sikerül őket.

Romhányi Tamás

Népszabadság Melléklet, 2007. 05. 24. 2-3. oldal

Az adománygyűjtés sok pénzbe kerül: mennyi marad jótékonykodásra?

Megszenvedi az ország mélyrepülését a hazai nonprofit szektor is, és helyzetét tovább nehezítik az utóbbi idők botrányai: az Egymásért, Egy-Másért Alapítvány vám- és áfacsalási ügyének, valamint a Gyermekrák Alapítvány erősen vitatható gazdálkodásának következtében megkérdőjeleződött az egész ágazat hitelessége. A múlt héten felkeresett alapítványok és szervezetek szinte kivétel nélkül attól tartottak, végzetes következményekkel járna nevük említése az egyszázaléknyi felajánlások hajrájában, s bár a személyi jövedelemadó-bevallások benyújtásának határideje e hét hétfőn lejárt, szerkesztőségünk mégis úgy döntött, egyetlen civil szervezetet sem nevezünk meg, hogy ne befolyásoljuk olvasóinkat az adóforintjaikkal kapcsolatos döntésben a jövőben sem. A történet viszont elgondolkodtató.Ha egy civil szervezet munkatársa odatéved a SAZ Dialog Agentur Kft. honlapjára (www.saz.hu), eszményi világban találja magát. „Egy jobb világért dolgozunk”, „öröm számunkra, hogy már évek óta segíthetjük a hazai nonprofit szervezetek munkáját” – írják, kifejtve, hogy sikeres forrásteremtő és adományszervező tevékenységet kívánnak megalapozni Magyarországon, miközben hathatós segítséget nyújtanak a civil szervezeteknek.
Az nem derül ki egyértelműen a honlapról, hogy a SAZ kőkeményen profitorientált cég, méghozzá az eredményes fajtából: osztrák–német anyacége évtizedek óta milliárdos forgalmat bonyolít le a direkt marketing területén. Itt fontos a látszat, és az sem hátrány, ha nincs konkurencia, ezért aztán a SAZ a nagy hazai direktmarketing-rendezvényeken (például a szakszövetség konferenciáján) igen visszafogottan, csak résztvevőként jelenik meg, talán abban bízva, hogy a versenytársak figyelmét továbbra is elkerüli a nonprofit szegmensben rejlő pénz. A szerénység azonban nem mindig követendő stratégia: a világ egyik legnagyobb adománygyűjtési konferenciáján, az évente megtartott International Fundraising Congress elnevezésű rendezvényen már főszponzorként van jelen, hiszen itt a potenciális ügyfelekkel találkozhat.
Abban nincs semmi kivetnivaló, ha egy üzleti alapon működő cég segíti a civilek munkáját, ám az már elgondolkodtató, ha az idős nénik által karácsonykor a nemes cél érdekében csekken befizetett ezer forintból csak ötven vagy száz jut el az alapítványhoz, a többit a kampányt lebonyolító cég vágja zsebre a költségei és a jól megérdemelt haszna fejében. A SAZ esetében gyakran ez történik, és az sem ritka, hogy a vele kapcsolatba lépő alapítvány rövid idő alatt jelentős adósságot halmoz fel nála.
A cég 2002-ben érkezett Magyarországra, és kezdetben a képviselői keresték meg a nagyobb civil szervezeteket (mára változott a helyzet, az egyre nehezebb helyzetben lévő alapítványok is bekopogtatnak az irodába, a SAZ segítségével remélve kiutat a pénztelenségből). Információink szerint úgy keresték az ügyfeleket, hogy megvizsgálták az alapítvány ismertségét, illetve azt, hogy az általa képviselt ügy mennyire képes megnyitni az emberek pénztárcáját. Úgy tudjuk, a SAZ számítógépen vezeti és értékeli a különböző témákat aszerint, hogy azok mennyire nyitják meg az emberek könnycsatornáit.
A jelenlegi toplista: rák (lehetőleg gyermek), állatvédelem (elsősorban háziállat), fogyatékossággal élők.
A megkeresett szervezetnek hosszú távú kapcsolatot ajánlanak, olyan kampányt, amellyel megtalálja és megtartja a cél érdekében áldozni is hajlandó személyeket. „Ahhoz, hogy az adományozók hosszú távú támogatókká váljanak, a szervezetnek ápolnia kell velük a kapcsolatot. Ha sikerül velük baráti viszonyt kialakítani, akkor mellettünk maradnak az elkövetkezendő 10–15 évben” – írják, és a módszer működik is Európa nyugati felén. Utána bemutatnak egy impozáns bevételt felcsillantó kampánytervet (a birtokunkba került példányon éves szinten hetvenkétmillió forintos bevételt prognosztizáltak egy alapítványnak, igaz, harminchatmillió forintos kiadással). Ez is csak a negyedik évben – az elsőben két és fél milliós bevétel mellett harminchárommilliós tartozást adtak meg irányértéknek akkor, ha sikerült huszonötezer támogatót találni. A levélkampányok költségeit különben meghitelezi a vállalkozás, lehet később fizetni, például az adományokból.

Nehéz döntés elé kerül a kipécézett szervezet vezetője: önerőből valószínűleg soha nem lenne képes kifizetni egy nagyszabású kampányt, és legalább ilyen nehéz létrehozni a címlistát tartalmazó adatbázist. Ha aláírja a szerződést, megindul postaládáink felé a több tízezer – esetenként akár százezer – levél. Elsőnek úgynevezett „hideg levelek” érkeznek. Ezeknek az a feladatuk, hogy kiszűrjék a lehetséges támogatókat, akiket aztán már „meleg levelekkel” lehet megkeresni. Ez utóbbi kampány a hatékonyabb – míg a hideg leveles megkeresésekre az egy-egy arány már jónak számít a nemzetközi gyakorlatban (magyarán egy befektetett forintra egyforintnyi adomány jut), a meleg leveleknél már „illik” behozni a pénz két-háromszorosát. Ezek a kampányok igen drágák – a SAZ egy levél előállítására nettó száz forint felett számláz az ügyfélnek (erre jön még a postaköltség, amelyet a megbízó külön fizet), így a tartozás gyorsan sokmilliósra duzzadhat, amelyet a bejövő adományokból fizetnek majd, már ha elég lesz erre a pénz.
A SAZ nemcsak kétnyelvű keretszerződést köt a civil szervezettel (amelyben vállalja, hogy „a megbízó alapszabályának megfelelő feladatok és célkitűzések keretében felvilágosító- és oktatómunkát végez információs kampányok szervezése, különösen az érintett lakossági körök közvetlen megszólítása útján”), hanem egy kiegészítő fizetési megállapodást is. Ebből kiderül: a megbízó a bevételekből első körben mindössze öt (!) százalékot kap, a többihez csak akkor jut hozzá, ha a kampány minden költségét kifizette. A SAZ-nak beszedési joga van az adományszámláról, látja a forgalmát, így ő biztosan a pénzhez jut – persze csak akkor, ha érkezik elegendő adomány. A szerződés féléves felmondási idővel szüntethető meg, ám ebben az esetben minden kifizetés azonnal esedékessé válik – az eladósodott alapítvány így nehezebben menekülhet az egyre fojtogatóbb szorításból. A vállalkozás nem garantálja a reklámkampányok sikerességét, a kampánytervben feltüntetett bevételek becslésen alapulnak.
Egy lapunkhoz eljuttatott kivonatból kiderül, hogy a pénzügyi év zárásakor több hazai alapítvány és szervezet óriási (esetenként több tízmilliós) összeggel tartozott a SAZ-nak, miközben újabb és újabb levélkampányokat indított. Úgy tudjuk, volt olyan civil szervezet is, amelynek vezetője előbb aláírta az együttműködési megállapodást, majd néhány napon belül – ügyvédi konzultációt követően – elállt a szerződéstől.
A napokban megkerestük a vállalkozás szinte valamennyi korábbi és jelenlegi ügyfelét. A néha meghökkentő figyelemfelkeltő akcióikról elhíresült világméretű környezetvédelmi alapítvány hazai képviselői elmondták: 2003 tavaszán befejezték az együttműködést a SAZ hazai leányvállalatával annak ellenére, hogy nyugat-európai társszervezeteik évek óta elégedettek a szolgáltatással. Az itteni minőség meg sem közelítette az ottanit – mondták, példának említve egy százötvenezres, igen drága levélkampányt, amely a várt két-háromszoros pénz helyett a befektetett költség alig tizedét hozta vissza. A kudarc okaként elsősorban a hibás, elavult címlistát jelölték meg – azt már más forrásból tudjuk, hogy sok esetben már elhunytaknak is küldtek adománykérő levelet. A szomorú „csúcstartó” egy ilyen kampány során megkeresett huszonöt éve halott személy volt…

Beszéltünk olyan ügyfelekkel is, akik nemrég szüntették meg az együttműködést. A daganatos betegeket segítő szervezet elnöke, Vasváry Artúrné elmondta: a céggel korrektnek nevezhető kapcsolatuk volt, a legutolsó kampány kivételével nyereséges akciókat szervezett számukra. Igaz, nem igényeltek előfinanszírozást – a szakításra azért kerül sort, mert véleményük szerint a külföldi vállalkozás nem ismerte kellőképpen a magyar társadalmat, az általa javasolt módszerek itt nem működnek. „Nyugdíjasokra itt nem lehet kampányt építeni” – fogalmazta meg az elnök.
A SAZ jelenlegi ügyfelei közül többen nem akartak nyilatkozni, mások levélben válaszoltak.
Egy genetikai rendellenességgel született embereken segítő alapítvány vezetője, Gruiz Katalin ingerült hangú levélben jelezte, hogy a birtokunkba került adatok nem helyesek, nekik semmi bajuk a vállalkozással. A kuratórium azért döntött a direkt marketinges adománygyűjtés mellett, mert a hatékonyabb adománygyűjtés érdekében mindent kipróbálnak és alkalmaznak, ami csak létezik, másrészt mert úgy látták, hogy hosszú távon ez a módszer biztos alapot teremthet az egyre csökkenő állami támogatások világában. „Külföldi társszervezeteink sikerrel gyűjtenek adományt ezzel a technikával – írta –, és ami nagyon fontos, fenntartható módon. Magyarországon […] nehéz állandó adományozókra lelni, akik éveken át kísérik figyelemmel és segítik egy-egy szervezet sorsát, tevékenységét.”
Olyan közösségeket lehet létrehozni a cég által felkínált módszerrel, mint a focidrukkerklubok, de ehhez állandóan tájékoztatni kell a „klub” tagjait: mi történik, éppen mire gyűjtenek, mire fogják költeni a pénzt. „Mikor lenne lehetőségünk arra, amire a direkt marketinges kampány lehetőséget ad, hogy több tízezer család olvas a szindrómáról, a betegek életéről?” – tette fel a kérdést az elnök, aki bírálta levelében a sajtó konfliktuskereső gyakorlatát. „Maguknál jobban senki sem tudhatja, hogy az adományozók kedvét mivel lehet meghozni, és mivel lehet elvenni. […] Több száz ember sorsa függ attól, hogy elő tudjuk-e teremteni a szükséges összegeket. […] Abban segítsenek, hogy legyen adakozás! A nehéz anyagi helyzetben, amelyben az ország van, elsőként csökkennek az állami támogatások (nálunk 2006-ban húszmillióval maradt el az állami bevétel a tervtől), aztán az állami pályázati lehetőségek, végül pedig az adományok is bedugulnak.”

A levél kézhezvétele után felhívtuk Gruiz Katalint, aki elmondta még, hogy két és fél év múltán nagyjából nullszaldósak a SAZ-zal való együttműködésben, de az idén már nyereséget várnak. Helytelenítette kérdésfelvetésünket, miszerint adományozóik eddig egy profitorientált cég tevékenységét finanszírozták a nemes cél helyett. Szerinte kiépült egy állandó adományozói kör, és ezt ők egyedül nem tudták volna létrehozni. A hibás címlistákról annyit mondott: a kézbesíthetetlen levelek száma nem nagyobb, mint Nyugat-Európában.

Levelet kaptunk egy másik közhasznú társaság vezetőjétől is. A genetikailag meghatározott, az értelmi képességeket befolyásoló ritka betegségben szenvedőket segítő szervezet vezetője, Pogány Gábor bevezetőjében az újságírók felelősségéről írt: véleménye szerint sok-sok lelkes ember évtizedes munkáját és az ügybe vetett hitét, segítőkészségét is kockáztatjuk, ha nem a valóságnak megfelelően tájékoztatunk. „A SAZ szolgáltatásával kezdetben volt problémánk, néhány túlméretezett és drága kampánnyal, de folyamatos egyeztetéssel, szoros ellenőrzéssel és a SAZ-szolgáltatás színvonalának javításával a későbbiekben egyre kedvezőbb eredmények születtek” – írja, majd így folytatja: „A SAZ által elszámolt költségek mögött általunk ellenőrzött és folyamatosan elszámolt szolgáltatási tevékenység áll, amelynek teljesítését folyamatosan ellenőrizzük, és összevetjük a tervezett költségekkel. A SAZ évtizedes nemzetközi gyakorlattal, ennek megfelelő szakszerű és törvényes kampánymódszerekkel és szoftverrel végzi sorstársaink megtalálására kiadványunk terjesztését, valamint a potenciális támogatóink informálását, adományaik gyűjtését és nyilvántartását (ami szintén óriási és igen felelősségteljes feladat), törvényesen megvásárolt levelezési listák felhasználásával. A levelezőlisták folyamatosan javultak az eltelt időben. Velünk mindig törvénykövető és jogszabályszerű kapcsolatot folytattak, nem fordult elő, hogy bármilyen törvénytelen eljárásra akartak volna minket rávenni.”
Mindkét levélíró meghívta e cikk szerzőjét, hogy személyesen győződjön meg az általuk vezetett szervezet munkájáról.
A cikk készítése közben közlemény jelent meg a SAZ honlapján: „Cégünknek meg kellett válnia egy munkatársától, aki milliós nagyságrendű betanítása, kiképzése ellenére munkakörét nem tudta kielégítően ellátni. A munkaviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetése ellenére úgy tűnik, hogy korábbi munkatársunk nagyszabású bosszúakciót indított cégünk és ügyfeleink ellen” – írja Marion Zednicek ügyvezető. „Az ügyfelek, akiknek ez a korábbi munkatársunk megpróbál ártani, keményen és becsületesen dolgozó szervezetek, akik jelentős szociális támogatást nyújtanak az országnak. Szégyen, hogy nevüket ez a tisztességtelen személy bemocskolja. Nyilvánvalóan bizalmas anyagokat tulajdonítottak el irodánkból. Az anyagok azonban hiányosak, és ezért félrevezető képet mutatnak. […] Ezeket a névtelen leveleket, információkat értéktelen személyeskedésnek tekintjük, és kérjük, Önök is tekintsék ezeket hasonlóképpen. Amennyiben kérdéseik vannak, szívesen állunk rendelkezésükre.”

Éltünk a lehetőséggel, és bekopogtattunk a vállalkozás elegáns budai irodájába. Az osztrák igazgató asszony nagyon kedvesen fogadott, és kifejezte sajnálatát, hogy ilyen kínos ügy miatt kellett találkoznunk. Bemutatta a SAZ nemzetközi referenciáit (valóban impozánsak), elbeszélgettünk arról, hogy a botrányok szkeptikussá teszik az embereket, és ez végzetes hatással lehet a civil szférára, majd megkérdeztem, hogy a nem túl gazdag Magyarországon elfogadhatónak és etikusnak tartja-e, ha egy – esetenként maga is rászoruló – adományozó pénzének nagy része adminisztratív költségekre megy el, és nem azt a célt szolgálja, amelyre az adományt adták.
Marion Zednicek kifejtette: ők nemcsak adományt gyűjtenek, hanem márkát építenek, informálják az embereket az adott szervezet céljairól, és ez pénzbe kerül. A levélküldésnek megvan a maga költsége, a pénzt nem elteszi valaki, hanem szolgáltatásokat adnak érte cserébe. „Meg kell találnunk azt az adományozói kört, amely az adott alapítványt hosszú távon eltarthatja, ez pedig időbe és pénzbe kerül – mondta. – Költséges módszer, de jelenleg nincs olcsóbb.”
A vállalkozás vezetője osztrák és német legfelsőbb bírósági és pénzügyminisztériumi határozatokat mutatott, amelyek értelmében ott nem tilos az alapítványi cél népszerűsítése direkt marketinges eszközökkel, majd kifejtette, hogy Magyarországon is a törvények és az adószabályok maximális betartásával működnek.
A környezetvédelmi szervezettel való együttműködés sikertelenségének okaként azt jelölte meg, hogy akkor még kicsi volt a cég, nem tudtak megfelelően hatékony munkát végezni. „A nemzetközi gyakorlatban a nagy példányszámú levélküldéseknél az öt–tíz százalékos retúr elfogadott nagyságrend, mi ez alatt vagyunk – nyilatkozta –, és három munkatársunk folyamatosan javítja az adatbázisunkat a beérkezett visszajelzések alapján. Sajnos Magyarországon nagyon rossz tapasztalatokat szereztünk, a gyakran változó címek mellett a kézbesítés minősége sem megfelelő.”
A fentiekből azonban az derül ki, hogy ami működő és etikus gyakorlat lehet egy gazdag országban, ahol nagy hagyományokkal és legfőképp bizalmi tőkével rendelkeznek a civil szervezetek, megütközést kelthet egy olyan országban, ahol kevés jut adakozásra, az adományozók pedig – talán épp ezért – joggal várják el, hogy jótékonykodásra szánt pénzüket a meghirdetett célokra költsék, és ne bélyegre vagy a szervezetek munkatársainak fizetésére.Ráadásul, ahogy a magyar adakozási kultúrára, úgy a magyar civil szervezetek egy részének gazdálkodására is jellemző, hogy kevésbé mondható kielégítőnek, mint nyugati társaiké.

A HVG című hetilap néhány napja Jótékony homály címmel írt cikket a témáról. Eszerint miközben a támogatók bizalma a legfontosabb, a jótékonyságra szerveződött alapítványok gazdálkodásának átláthatósága finoman szólva nem kielégítő, a hatósági ellenőrzés pedig hézagos. Az adóhatóság vizsgálhatja a szabályos elszámolást, de abba nem szólhat bele, hogy mire mennyit költ egy alapítvány. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, 2004-es adatai szerint az alapítványok nagyobb arányban költöttek bérre és bérjárulékra, mint amennyi pénzbeli támogatást szétosztottak.

Magyar vizsla trónol egy nagy-britanniai állatvédő szervezet kutyáknak tartott teadélutánján, amelyet látványos adománygyűjtő eseménynek szántak. A gazdagabb országokban jó eredményeket tud felmutatni a profi marketing és a jótékonykodás együttműködése, ám a szegényebb Kelet-Európában visszás helyzeteket is teremthet a gyakorlat.

Mno.hu 2007. 05. 26. 01:00

Az utóbbi évtizedben folyamatosan nőtt a civil szervezetek igénye arra, hogy adományszervezéssel teremtsenek forrásokat céljaik megvalósításához. Ezzel párhuzamosan magánszemélyek és cégek csatlakoznak a számukra közvetlen hasznot nem hozó felajánlásokhoz, érezhetően nő a közösségi felelősségvállalásuk értékelte az adományozási gyakorlat alakulását Sarlós Gábor, a PepperR 21 PR Ügynökség ügyvezető igazgatója. Mostanában azonban egy másik folyamat is megkezdődött: a vállalatok adóterheinek növekedésével a színtiszta jótékonykodásra szánt forintok kerülnek veszélybe, a cégek inkább olyan rendezvények támogatására költenek, amelyek növelhetik ismertségüket. (Ez azonban inkább szponzorációt jelent, és mint ilyen, a marketingkommunikáció része.)

A fundraising, azaz az adományszervezés a nonprofit szervezetek számára teremt forrásokat, amelyek segítségével egy harmadik szereplőnek nyújtanak szolgáltatásokat. Az adományozó semmi kézzelfoghatót nem kap cserébe vagy legalábbis piaci értéken számolva messze nem azonos ellenértékű juttatásra számíthat mondta a Napi Gazdaságnak Marion Zednicek, az adományszervezéssel foglalkozó SAZ Dialog Agentur Kft. ügyvezető igazgatója. Az adakozás ugyanakkor mindinkább része a magyarországi cégek üzletpolitikájának: már nemcsak az a fontos számukra, hogyan értékelik tevékenységüket a tulajdonosok, hanem az üzleti partnerek, az ott dolgozók és a környéken élők véleménye is számít. A cégen belüli kohéziót is növelheti, ha a munkatársak úgy érzik, hogy ők egy jó cégnél dolgoznak, tette hozzá Sarlós Gábor.

Az Erőforrás Alapítvány United Way Magyarország főként vállalatoktól és azok munkavállalóitól gyűjt adományokat; tavaly 12,5 millió, idén mintegy 10 millió forint értékben támogatott közhasznú szervezeteket és önszerveződő fiatalok csoportjait. A világszerte 45 országban jelen lévő United Way hálózatának tagjaként működő, egészségügyi, szociális és ifjúsági programokat támogató alapítvány főleg a multinacionális és magyar nagyvállalatokkal és azok munkavállalóival áll kapcsolatban közölte Vörös Éva programvezető, aki szerint egyre több cég és magánszemély nyitott az adakozásra és az önkéntes munkára. A vállalatok lehetővé teszik a United Way számára, hogy felkeressék dolgozóikat, illetve munkahelyi adománygyűjtő kampányt rendezzenek (a havonta néhány száztól néhány ezer forintig terjedő összegeket a dolgozó béréből a munkaadó utalja az alapítvány számlájára). A dolgozók idejüket is felajánlhatják: legutóbb például a United Way egy alapítványi iskola renoválására szervezett önkénteseket. Ezenkívül jótékony célú rendezvényeket, köztük díszvacsorát, koncertet, gyereknapokat tartanak, de rendeznek például konferenciát is a vállalati felelősségvállalásról, ahol a részvételi díj felét jótékony célra fordítják.

Magyarországon az üzleti kamarák is jeleskednek az adománygyűjtő rendezvények szervezésében, ezek sikeréhez a helyszínt ingyen biztosító közintézmények és szállodák is hozzájárulhatnak, mondta el Sarlós Gábor. A hagyományos bálok, vacsorák, kulturális és sportprogramok mellett újfajta kezdeményezések is megjelentek; ilyen volt például az idén először megrendezett CowParade, amikor is a köztérre kiállított tehénszobrokat cégek fogadhatták örökbe, majd a rendezvény végén elárverezték azokat. A kultúratámogatás újszerű formájának tekinthető például a Magyar Soros Alapítvány által létrehozott Summa Artium Kht.tegnap másodízben megrendezett Mecénás-napi árverése is, amelyen arra lehetett licitálni, hogy valaki a kht. által kiválasztott kulturális program támogatója lehessen.

Az adakozók általában tudni szeretnék, miként hasznosul a felajánlásuk, lényeges számukra az adomány nyomon követése – mondja Marion Zednicek. Ma már nem elég pénzt kérni, a fundraising során fontos a kapcsolattartás is: az adományozó szereti, ha figyelnek rá, például köszönő leveleket, hírleveleket kap. Az adományok szervezésében a személyes kontaktuson kívül kiemelt szerep jut a direktmarketing-eszközöknek.

Napi Gazdaság, 2006. 11. 26. 3. oldal

A GGK Direct évek óta együttműködik a gyermekvédő szervezettel. A cég a hirdetést ingyenesen készítette, és a médiumok is ingyenesen adnak felületet a kampányhoz. Jelenleg a Népszava, a Budapesti Nap, a Világgazdaság, a Pannon Lapok Társasága, a Heti Válasz, a HVG, a Magyar Hírlap, az Élet és Irodalom és a Reformátusok Lapja vesz részt a kampányban. Az akció több mint százezer adománykérő levél kiküldésével is kiegészül, ezt a munkát a CID Cég-Info és a SAZ Kft. végzi.

Forrás: Kreatív Online

kreativ.hu 2003.04.03. 18:01