Kirúgott munkatárs bosszúvágya áll az interneten keringő lejáratólevél hátterében?
Az elmúlt hetekben egy e-mail járt körbe az országban, amely arra figyelmeztet, hogy az alapítványoknak adott pénz nem jut el a rászorulókhoz. Hivatkoznak egy adománygyűjtő cégre, amely állítólag elnyeli a támogatásokat. A Helyi Téma utánajárt az igazságnak…
Karácsony közeledtével megsokasodnak az adománygyűjtő szervezetek levelei. Az alapítványok ilyenkor gyűjtik be éves szinten az adományok több mint felét. Az interneten most egy olyan e-mail kering ismeretlen forrásból, amely szerint több szervezet mögött a SAZ Dialog Agentur Kft. áll, és elnyeli a pénzek 95 százalékát. A listán szerepel többek között a Gyermekrák Alapítvány. – Soha nem álltunk kapcsolatban a céggel. A levelet mi is megkaptuk. Ha az emberek hisznek a tartalmának, nem tudunk segíteni a gyerekeken – magyarázta Debrei Sándorné kuratóriumi tag, és hozzátette, a károkozás miatt feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen.
A levélben szerepel a Bársonyszív Alapítvány is, amely csecsemőket és gyermekeket ellátó egészségügyi intézményeknek segít életmentő műszereket vásárolni. – Feljelentést fontolgatunk – kezdte a kuratórium elnöke, Matyasi Edit – Egyetlen kampányban dolgoztunk a céggel, de nem volt rossz tapasztalatunk. A lejárató levéllel nem is foglalkoznánk, ha nem akadályozná a munkánkat.
Megkerestük az érintett céget is. – Tavaly tavasszal elbocsátottunk egy kollégát, vélhetően ő volt az, aki az egyik televízióban is bosszúból „kipakolt”. A „leleplező” film állításai hamisak – mondta Miha Tamás ügyvezető igazgató. – Az állításokkal ellentétben az adományok nem hozzánk, hanem az alapítványokhoz közvetlenül folynak be, a pénz útja pedig az utolsó fillérig nyomon követhető. Sikeres kampány esetén a befolyó pénz érdemi részét (70 százalékát) az alapítványok saját céljaikra használhatják fel. Valószínűleg az e-mail is az egykori kolléga bosszúhadjáratának része. Van egy folyamatban lévő feljelentésünk ismeretlen tettes ellen. Sz. D.
Helyi Téma, 2008. december 17.
(eredeti cikk pdf-ben olvasható itt)
